Naponta látom, ahogy
emberek magukból kivetkőzve ugranak egymásnak, többnyire szavakkal, de előfordul,
hogy tettekkel is. Szerintem az a legborzasztóbb, hogy tele vannak haraggal, dühvel
és frusztrációval. Elnézést a kicsit túlzó képért, de mintha egy hatalmas
háború színtere lenne a világ. Nézőpontok harcolnak egymással, ki-ki védi a
maga igazát, és ebben a harcban naponta véreznek el emberek, akik ma már alig
többek puszta statisztikai adatnál, egy számnál. Meggyűlöltették egymással az
embereket, nem számít sem család, sem barátság, csak a párt. A vezetőink
patetikus szózatokat harsognak arról, hogy épp mennyire jól kellene éreznünk
magunkat, miközben állandóan uszítanak, lázítanak és gyűlöletet szítanak. Senkinek
se legyenek illúziói: nemcsak az egyik fél tanítja gyűlöletre a követőit, hanem
a másik is. Kiveszett a közéletből és a világból az, amit véleményszabadságnak
hívunk. Az emberek egy részének már önálló véleménye és tudata sincs. Csak egyvalami
számít: hogy kinél van a hatalom.
Elkeserít,
milyen mértékben árad mindenfelől a rosszakarat és az utálat. Sokak támadásai
nem kizárólag a politikai ellenfelek ellen irányulnak, hanem bárkit célba
vesznek, aki az útjukba kerül. Nemrégiben a párom el akarta ajándékozni a régi,
viseltes, de rengeteg emléket idéző gyerekkori kanapéját. Több, ingyenesen
elvihető használati tárgyakat hirdető Facebook-csoportot és persze jótékonysági
szervezeteket is felkeresett, hogy a kanapé olyan helyre kerülhessen, ahol valaki
akár még örömét is lelheti benne. Jó szándékú posztja azonban negatív kommentek
össztüzébe került: a csoporttagok a kanapé állapotán gúnyolódtak. Szegény
páromnak teljesen el is ment a kedve az egésztől. Miért baj az, ha valaki
segítene másnak is, és nem csak saját magára gondol? Vannak olyan családok,
akiknek egy használt holmira sem futja, mert élelemre, fűtésre és rezsire kell
az a kis pénz, amit megkeresnek.
Szintén
kiábrándító a közösségi médiában, hogy sokan az arctalanság mögé rejtőzve
osztanak ki másokat. Mi közük hozzá, hogy én mit írok ki, és hova? Mire ez a
rengeteg rosszindulat és fröcsögés, miért nem lehet békésen, szeretettel szólni
egymáshoz? Pedig olyan egyszerű lehetne: "Figyelj, én másképp gondolom, mert..." Miért
kell élből ráförmedni a másikra, ha valamivel nem értek egyet? A világot a
kommunikáció viszi előbbre, nem a gyűlölködés. Fontos a nézetek sokfélesége egy
adott témában, másképp nem születnek beszélgetések, viták, vélemények és
kompromisszumok. A kopromisszum elengedhetetlen az élet bármely területén. Ha
nincs kompromisszum, diktatúra van: egyetlen ember, egyetlen párt, egyetlen
egyház vagy bánom is én, minek a kezében öszpontosul a hatalom. De ha ez a
hatalom felismeri ezt mint problémát, és újra beszélgetni kezd az emberekkel,
főleg az ellenkező oldalt képviselőkkel, akkor ismét szebb hely lehet ez a
világ. Úgyis annyi rossz történik körülöttünk nap mint nap, legalább mi,
emberek legyünk egy kicsit türelmesebbek és kompromisszumkészebbek, és akkor
minden előttünk álló akadályt le tudunk küzdeni. De amíg gyűlölködünk, és
mindent jobban tudunk másoknál, addig nem változik semmi. Higgyétek el, a
változás félelmetes, de nélküle haladás sincs.