Az elmúlt években megtanultam, hogy nem
szégyen segítséget kérni, lehet járni terápiába vagy mentorhoz, és,
igen, fel lehet hívni olyasvalakit, aki jobban ért nálunk a kutyákhoz. Ezért
fordultam Geszti Karolinához, a Mancsvár kutyasuli oktatójához, aki
elmagyarázta, hogy a mienkéhez hasonló esetekben egyszerűen úgynevezett
viszonyrendezésre van szükség. Hogy a kutya megértse, hol helyezkedik el
hármunk minifalkájában. Legalul, ami nem azt jelenti, hogy basáskodnunk kellene
felette, ellenkezőleg: vezetői kiváltságainkat (ilyen a kajához, a privát
térhez, a privát ténykedéshez és az irányításhoz való jog) érvényesítve levesszük
róla annak a terhét, hogy neki kelljen döntenie arról, mi az övé, és mi másé,
vagy arról, hogy veszélyt jelent-e az ajtónk előtt elhaladó szomszéd. Ami
baromi érdekes, hogy nem a következetesen ismételgetett vezényszavak a fontosak,
hanem a hangsúly és az, hogy verbális mondandónkat hitelesen adjuk elő. Egy rövid
vezényszó is lehet fals, ha magam sem hiszem el, hogy a kutya engedelmeskedni
fog, de a barokkos körmondatokat is megérti, ha nem hazudok, hanem azt mesélem
el neki, ami történni fog, és ami miatt nem kell félnie vagy agresszíven
viselkednie.
Azt eddig is tudtam, hogy a kutya tükör,
és saját lelkiállapotomat látom rajta keresztül felnagyítva, de megdöbbentett,
milyen gyorsan változik, ha mi változunk. Milyen nyugodt és engedelmes,
jegyezte meg a lakásban jövő-menő szerelő. Ha nem azon parázok, miféle
hisztiroham következik, amikor becsönget a szomszéd, hanem örvendezve
gallopozok ajtót nyitni, Karcsi is vidáman hozza az üdvözlőszertartásához
elengedhetetlen plüssfókáját, ha nyűgös puffogására komolyan, de kedvesen
megkérem, hogy hagyjon már egy kicsit dolgozni, végül is azért lejsztolok, hogy
legyen mit ennie, Karcsi feje belenyugvón félrenyaklik, és pillanatokon belül
már horkol is, ha pedig kikérjük magunknak, hogy nem lehet nyugodtan
elrágcsálni a jól megérdemelt esti dinnyét, mert egyesek kinézik a szánkból, Karcsi
nagyot sóhajtva kivonul a nappaliból. Ehhez nem kell ordibálni, fenyíteni vagy
tiltószavakat ismételgetni, hanem elég tényleg átélni, amit mondunk, és
elhinni, hogy együtt szeretne működni velünk. Újra hinni benne, hogy éppannyira
fontos neki a családunk, mint nekünk. Ezt nem lehet megjátszani. A kutyák, mint
a gyerekek, azonnal vágják, ha kamuban vagy, előbb, mint te magad.
Szóval most két napja csill van. Jó tanítói vagyunk
egymásnak: Laci szigort és következetességet tanul tőlem, én türelmet, megértést
és empátiát tőle, Karcsi rendszert és magabiztosságot tőlünk, mi pedig Karcsitól
mindketten mélyebb önismeretet.