Tutulásterápia

2021.04.04

Visszatérő kényszerképzetem, hogy ellenem esküdött össze a világ. Leggyakoribb mártírsztorim, hogy a képen látható már eleve, genetikailag cuki ábrázatú és ezt a sajátságot alávaló módon ki is használó lények titokban összebeszéltek a hátam mögött, és arra szövetkeztek, hogy ne tudjak dolgozni. Soha többé. 

Mert ezeknek a lényeknek olyan igényeik vannak, hogy szeretet, törődés, bújás, együtt töltött idő és hasonlók. Nem lehet lepauzálni őket, van szabad akaratuk, mindenféle dolgok jutnak eszükbe. És jellemzően pont akkor állnak neki operaáriákat előadni vagy az előszobába rontva hüffögni, a tudattalanomba száműzött pizzarendelésről értekezni vagy a földre pottyant konyharuhát csócsálni, amikor a legjobb mondataimat írom vagy hát írnám, ha nem felejteném el a papírra vetés előtti utolsó, kritikus pillanatban, mi a halált is akartam. Demonstrálandó, mennyivel lett épp e pillanatban szegényebb a kultúránk, litániát adok elő a lakatlan szigetről, ahol hátralévő életemet szándékszom tölteni, és közben annyira behergelődöm, hogy gyakorlatilag lehetetlennek látszik, hogy ilyen körülmények közt valaha még egy sort is írjak, szerkesszek vagy akár csak olvassak. 

Most, hogy új helyre költöztünk, kitört az ugatófrász. Karcsi minden apró neszre felpattan, puffog, nyüffög, csahol, és ha a "viselkedj úgy, amilyen lenni szeretnél!" elvét követve zennyugalomban igyekszem folytatni a munkát, megszólal Laci, teljesen hiábavalóan, hogy "Helló, befejeznéd végre?", amire végképp elfogy a kirakattürelem. Ha épp abban vagyok, hogy ellenem esküdött össze a világ, nincsenek megoldások, csak probléma van, hatalmas, fojtogató, igazságtalan, végtelen. Ismerem magam: tudom, hogy ebből azonnal ki kell keveredni. Utánanéztünk, mi a teendő állandó ugatás esetén. Egy kutyakiképző szerint a jószág, aki csak figyelmeztetni próbál valamilyen ismeretlen eredetű, potenciális veszélyre, annyit vesz le abból, ha ráförmedünk, hogy mi magunk is frusztrálttá váltunk a zajtól, a veszély tehát valós. Ha viszont, látszólagos ellentmondásként, megdicsérjük, amiért segíteni igyekszik nekünk, és nyugodt hangon és viselkedéssel kifejezzük, hogy nincs mitől tartani, rövidesen abbamarad a folyamatos fesztiválozás. Szóval most ahányszor az ajtóhoz ront, kórusban biztatjuk, utánaügetünk, és túljátszott mozdulatokkal körbekémlelünk, majd elpantomimezzük, mennyire biztonságban érezzük magunkat. A Karcsi meg néz, hogy ezeket mi lelte, aztán megnyugodva visszafekszik horkolni a helyére.

Igen, a törődés időigényes dolog, legyen szó emberekről vagy állatokról. Szerintem teljesen oké néha agyfrászt kapni más élőlények működésétől. Másrészt egyvalami biztosan időigényesebb a törődésnél: az, ha senkivel sem törődve mindenféle kompromisszumtól elzárkózom. 

Legújabb blogbejegyzéseink

 

A verbális bántalmazás mindennapos jelenség: szükséges beszélnünk róla. De vajon lehet-e másképp is, mint kizárólag az áldozattal azonosulva, őt passzív elszenvedőként láttatva? Vagy aki effélét merészel, az "áldozathibáztató", és bizonyára középosztálybeli, fehér férfi, aki eleve hatalmi pozícióba született, és személyes érintettség híján az...

Ez itt a mi családunk. Emberhím és -nőstény meg egy kutya. Énekes és író meg egy ingyenélő (leszokóban lévő) zoknitolvaj. Mindhárman egyformán fontosak vagyunk. Ha pedig egy családban két szereplő közt elakadás van, megborul az egyensúly, és azt mindenki megsínyli.