Perspektívák

2021.03.21

Ebben az írásban szó sincs pártpolitikai állásfoglalásról, csupán a magánvéleményemet fogalmazom meg. Nem tudom, követitek-e a Partizán című YouTube-csatornát, mi a párommal néha megnézünk adásokat, főleg a PartizánPOP sorozatból. Gulyás Márton Kajdi Csabával, alias Cylával készített interjúját még tavaly láttuk. Ismerve Marci videóit, sejtettem, milyen irányba fogja terelni a beszélgetést.

A legelső dolog, ami szemet szúrt, hogy Marci és Cyla a műsor első negyedórájában elbeszéltek egymás mellett. Tapasztalatom szerint az emberek hajlamosak kizárólag a saját szemszögükből megvizsgálni egy témát. Közben a valóság nem fekete vagy fehér. Énekes és színész vagyok. A hősöket, akiket megformálok a színpadon, mindig meg kell vizsgálnom, hogy mit, miért és hogyan cselekszenek: nem elég eljátszanom őket, a bőrükbe kell bújnom, eggyé kell válnom velük. Ehhez pedig muszáj megértenem a cselekedeteiket, az ő szemszögükből látnom és értelmeznem a történéseket. Lehet, hogy sokan nem fognak egyetérteni azzal, amit most mondok. Ha egy olyan korszakban születtem és nőttem volna fel, amiben a brutalitás, a gyilkolás, egyes embercsoportok üldözése vagy a rémuralom természetes volt, nem biztos, hogy egy más kor szemüvegén keresztül kellene ítéletet alkotni rólam, esélyt sem adva a körülmények higgadt feltárásának. Most nem a Nürnbergben elítélt náci főbűnösöket szeretném védeni, de például mi a helyzet azokkal, akik lelkesen beléptek a kommunista pártba, mert hittek benne, hogy most már tényleg jobb lesz az élet, vagy akiket ki tudja, miféle zsarolással szerveztek be ügynöknek? Ha pedig egy olyan világban növök fel, ahol minden idegszálam egy képernyőre tapad, akkor számomra az lesz a természetes, függetlenül attól, hogy ez tényleg jó hatással van-e rám, vagy hogy vannak-e messzebb ható morális következményei. Megint más kérdés, hogy minden korban dönthetek a saját belső igazságérzetemre hagyatkozva - de erről majd később.

Visszatérve a Partizánhoz, azt láttam, hogy Cyla és Marci folyamatosan elbeszélnek egymás mellett, pontosabban inkább egymás alatt és fölött. Ez szerintem abból adódott, hogy egyik sem akarta megvizsgálni a másik szemszögéből a valóságot. Ebben az esetben kérdezőként főképp Marci volt az, aki nem volt hajlandó engedni a saját elképzeléseiből, ideológiájából. Pedig egy gazdagabb réteghez tartozó ember, mint amilyen Cyla, mindig másképp gondolkodik, mint akár a középosztálybeliek. És ez nem jobb vagy rosszabb, mint mondtam: az élet nem fekete vagy fehér. Ha egy szegény ember nem tud megvenni magának egy kiló kenyeret, az borzasztó, de az sincs rendjén, ha egy gazdagnak összetörik a Mercijét. Persze ha a szegény pozíciójából és mércéjével vizsgáljuk meg, akkor a gazdag menjen a fenébe a problémájával. Pedig az is probléma. Ahhoz, hogy megértsük, mit miért tesz és gondol a másik, bele kell élnünk magunkat a helyzetébe, mert nem ugyanazt a problémát fogjuk látni, amit ő. Szerintem a műsor elején ezért beszéltek el egymás mellett a szereplők. Nem akarom védeni Gáspár Győzőt sem, akit Marci azzal igyekezett szembesíteni a PartizánPOP egy másik adásában, hogy hírhedt műsora sokat rontott a hazai cigányság helyzetén, de a Győzike show idejében még egészen máshogy festett a közbeszéd, mint ma. Ugyanúgy a jelen eszméit és trendjeit vetítette rá a reality komédiára, ahogy a metoo előtti időkben népszerű Heti hetes hőseit vádolta szexista poénkodással.

Mindenképpen pozitívum, hogy végre látok olyan műsorokat, amelyek nemcsak a regnáló hatalmat bírálják, hanem az ellenoldalt is. Ilyen például a Partizán tartalmain kívül az ATV Öt című műsora is. Hiszen emberek vagyunk, tévedhetünk, és jó, ha van, aki az ellenzéket is szembesíti hibáival. De még valamiben hasonlítanak egymásra ezek a műsorok. Méghozzá abban, hogy nem kínálnak megoldást, alternatívát, ami szóba jöhet, ezért marad a sárdobálás és mindenki kritizálása. Miközben az országban egy autoriter kormányzás folyik, az örökös fanyalgással talán épp a bizonytalan állampolgárokat zavarják össze végképp és veszik el a kedvüket attól, hogy 2022-ben éljenek alkotmányos jogaikkal, és elmenjenek szavazni. Végső soron persze az, hogy milyen hatást érnek el, csak a jövőben fog kiderülni. Meglehet, tíz év múlva egy hasonló műsor vezetője fog arról beszélgetni Marcival vagy az Öt volt tagjaival, hogy fel tudják-e mérni, mekkora kárt okoztak az utánuk következő generciónak. Mert tételezzük fel, hogy a közelmúlt politikai eseményei még jól is elsülhetnének, de pont az ilyenfajta szkepticizmus miatt fog széthúzni a közös ellenzék, vagy épp emiatt lesz még erősebb a jelenlegi kormány.

Tehát ha valami változást szeretnénk elérni e téren, akkor nem széthúzni kellene, hanem jó szorosan összefogni egymással, egymást erősíteni, támogatni, és persze tükröt tartani a többieknek, hogy mit nem csinálnak, gondolnak jól (szerintünk), anélkül hogy megsértenénk őket. Jól megfogalmazott kritikával is lehet segíteni, ha megtaláljuk a megfelelő arányokat.

Még egy gondolat erejéig visszatérve Cylához. Mivel előadóművész vagyok, értem, mit és miért mondott a modellszakmáról, amikor Marci morálisan kérdőre vonta, mert sok a hasonlóság: mindkét munka arról szól, hogy a saját testedet bocsátod áruba. Persze egy modellügynökség vezetőjének van felelőssége abban, hogyan alakulnak a divattrendek és a testideál, de én úgy látom, hogy Marci általában egyvalakit kihagy a felelősök sorából. Méghozzá a legfontosabbat: magát az egyént. Annak okát, hogy az országunk oda jutott, ahol most van, szerintem is a múltban kell keresni. De nem lehet kihagyni belőle az egyén felelősségét, mert ez fontosabb, mint a politika, a közszereplők vagy a média. Vagy ha nem, akkor fogom a fejem: szóval nem rendelkezünk szabad akarattal?

Tételezzük fel, hogy tényleg gondolkodó és önálló lények vagyunk. Szerintem azt a legfontosabb megértenünk, hogy a saját életünkért, ezzel együtt a döntéseinkért, a cselekedeteinkért mi vagyunk a felelősek, és senki más. A bíróságon is ki kell jelentened, hogy amit mondasz, azt teljes felelősséged tudatában teszed. És igen, az életünket is így kell leélnünk. Én döntöm el, milyen műsort nézek a tévében vagy a YouTube-on, ahogy azt is, hogy úgy akarok-e kinézni, mint a reklámokban látható szexideál. Fontosabb lenne hibáztatás helyett megoldásokat kínálni az embereknek. Nem attól fog meggyógyulni egy anorexiás nő, hogy szörnyülködünk a külsején, vagy beleerőszakolunk valamilyen táplálékot. Meg kell értenünk, azonosulnunk kell a problémájával, hogy vajon mitől alakult ki nála ez a betegség. És az okot kell megszüntetnünk, nem a problémát elfedni vagy a tünetet kezelni.

A törvények szerint a lányokat 16 éves koruktól lehet modellként alkalmazni. Marci azt feszegeti, hogy mi van, ha egy lány elveszteget 2-3 évet az életéből, aztán mégsem lesz modell: talán lecsúszik, alkoholista vagy drogos lesz, esetleg öngyilkos. De vajon ez a modellügynökség kizárólagos felelőssége? Miért lenne az? Hol van itt a képben a lány? Ő döntött úgy, hogy modell szeretne lenni, még ha erre semmilyen garanciát sem kapott, és ő dönt arról is, ha sikertelensége esetén nem más pályán kamatoztatja itt szerzett tudását (például, ahogy Cyla is megjegyezte, nyelvismeretét, világlátottságát), hanem az önpusztítás útjára lép. Persze nem mondom, hogy rendben van, hogy 16 éves lányok a mai szexideálok: jobb lenne, ha ez nem így lenne. De nem kizárólag a modellek kezdik korán a szakmát.

Mi, zenészek, énekesek már az általános iskolában elkezdünk zenét tanulni, és akik erre a pályára szeretnének lépni, zenei középiskolába, majd egyetemre mennek tovább. De ezek egyike sem garantálja, hogy világkarriert fogunk befutni. Az én konzis osztályom nagy része nem zenei pályán helyezkedett el. Volt olyan is, aki elvégezte a zeneművészeti egyetemet, és utána döntött úgy, hogy nem marad ezen a pályán. Mégsem dőlt össze a világ. Ehhez hasonlóan a balettesek még korábban kezdik el tanulni a hivatásukat, és a sportolók is. Hatalmas rizikó, amit csinálnak. Mindent beleadnak, de lehet, hogy mégsem sikerül, amire vágytak. Az élet viszont megy tovább, és rajtuk áll, mihez kezdenek: rossz döntéseket hozva lejtmenetbe kerülnek, vagy más irányba fordulnak, tanulni kezdenek, megtalálják a hivatásukat, és teljes, boldog életet élnek.

Ezúton kívánok sok erőt, kitartást és nézőt mind Gulyás Mártonnak és a Partizánnak, mind az Öt szereplőinek. 


Vissza a többi blogbejegyzéshez >>