Nem lesz egy méznyalás, de van ilyen

2020.12.18

Megjelent a Kalligram decemberi száma, benne egy regényrészletemmel Ervinről, az arrogáns és embergyűlölő call centeresről, aki a munkahelyi kantinban igyekszik megküzdeni néhány ellenséges párolt zöldséggel, jó szándékú, butuska kolléganője, Edina iránt érzett, megvetéssel és undorral elegy erősz@kos sz_xuális vágyaival és egy kevéssé gyöngéd pszichózissal.

A regényhőseim (tisztelet a kivételnek) eddig sem voltak túl kedves vagy szerethető figurák, a készülő Van ilyen.-ben pedig, úgy tűnik, el fogok menni a falig, ami a karakterek patológiáit illeti. De szó sincs arról, hogy extrémkedni szeretnék, borzongatni, hogy hú, mik vannak, egzotikus állatokat mutogatni, esetleg felpiszkálni a sajnálatot az olvasóban. Az általam irodalomnak nevezett valaminek nem célja semmiféle érzékenyítés vagy könnyes összeborulás, sokkal inkább kellemetlen, nyomasztó és kínos érzéseken keresztül juttat el egyfajta kiküzdött katarzishoz. Annak a kínos érzésén keresztül, hogy igenis találunk azonosulási pontokat a groteszk alakokkal, akiket utálunk, akiktől viszolygunk, akikről igazából tudni sem akarunk.