Pont a napokban
beszélgettem az egyik kollégámmal arról, hogy milyen rossz irányba tart a
jelenlegi operajátszás. Úgy vélte, hogy az énekesek egyre silányabbak, és a
régi nagyokat érdemes csak hallgatni és figyelni. Majd a végén hozzátette, hogy
ő nem is biztos, hogy szívesen énekelne a jelenlegi felhozatallal, mert idegesítenék
és zavarnák őt, és szerinte ha túl jól sikerülne egy meghallgatása, valószínűleg
azért se vennék fel, mert kitűnne a többiek közül. A mondandója első felével én
nem is tudtam és nem is akartam vitatkozni, sőt minden egyes szavával egyet
tudok érteni. A második felével viszont korántsem: "Igazad van, de nem
gondolod, hogy ez a mi malmunkra hajtja a vizet? A sok középszerű énekes közül
sokkal könnyebb kitűnnünk és elérni a céljainkat, mert a legtöbb közülük feleannyit
sem hajlandó beleteni, mint mi."
Sokan
nemcsak a kudarctól, de a kiválóságtól is félnek. Miért? És ha tényleg emiatt nem
alkalmaznak, akkor mi van? Nem csak egy operaház van a világon. Ha itt nem
kellenék, akkor el tudok menni máshova is énekelni, meg tudom valósítani az
álmaimat máshol is. Tehát ennek a kis gondolatfutamnak az a tanulsága, hogy
mindennek van jó és rossz oldala is, te döntöd el, melyiket szeretnéd észrevenni.
Inkább lehúzod magad a rosszal, vagy profitálsz a jóból, és építkezel tovább? Ne
félj igazán jónak lenni! Ne szerénykedj, inkább élvezd ki a helyzeted!