Mit csinál a szerkesztő?

Sokan teszik fel nekem ezt a kérdést. Ez természetes, én sem tudom, mit csinál egy rendszergazda, egy postás vagy egy szívsebész. Más lapra tartozik, hogy írott szövegekkel foglalkozó emberként sűrűn találkozom az "írni mindenki tud" tévhittel. Olyasmi ritkábban hangzik el, hogy "azt a szívműtétet én is simán összehoztam volna", olyasmi viszont, hogy "én is szoktam írogatni, tudsz segíteni könyvkiadásban?" vagy "á, ezt nem érdemes átnézni, tudok helyesen írni" már gyakrabban. Pedig mind az írás, mind a szerkesztés szakma, amit életed végéig tanulsz. 

Ahogy nincs két egyforma szervezet (lásd szívműtét), úgy nincs két egyforma szöveg sem. (Alább egy nagy kedvencem olvasható, dokumentum az angyalföldi macskaháború idejéből, ahol nagymamám, "Sasci néni" derekasan harcolt az ártatlan cicák oldalán, a kiáltványt megfogalmazó lakók ellenében: külön felhívnám a figyelmet a plasztikus megfogalmazásokra, a sorról sorra fokozódó feszültségre és a cselekmény baljós, mégsem túlírt kibontakozására.)

Én a könyvszerkesztés világát ismerem behatóan. Általában véve a szerkesztő az, aki a lehető legtöbbet hozza ki adott szövegből az eredeti tartalom (és ha van mód egyeztetni a szerzővel, akkor a szerzői szándék) megőrzésével. A szerkesztésnek része a stílus gondozása (de nem saját ízlésemre alakítása), mindenféle redundancia kiszűrése, a fejezetek átlátható, logikus rendszerbe építése, a hivatkozások, idézetek ellenőrzése, a formai egységesítés (kiadói szerkesztőként pedig te működsz együtt a tördelővel, aki tipográfiai tervet készít, és nyomdakészre formázza a szöveget, a korrektorral, aki a helyesírást ellenőrzi, és kiszúrja a tördeléskor előforduló - például elválasztási - hibákat, valamint a grafikussal, aki ötleteid alapján elkészíti a borítót).

Gyakran diplomatának is kell lenned, amikor a szerzőt lelke gyöngéd masszírozása közben igyekszel meggyőzni egy dagályos vagy unalmas részlet kihagyásáról vagy néhány fejezet átrendezéséről, esetleg egy ellentmondás elsimításáról, amit ő teljesen logikusnak vél. Persze az utolsó szó az övé. Előfordulhat, hogy nem értesz egyet a szöveg tartalmával, sőt az is, hogy legszívesebben a nyájas "nyugodtan csináld, csak otthon, a négy fal között, légyszi" tanács kíséretében adnád vissza az irományt, de a szerkesztés nem morális kérdés és a szerkesztő nem ízlésrendőr.

Szóval egy kicsit az empátiáról is szól ez a meló. Ahogy a regényhőseimet is akkor tudom hitelesen megalkotni, ha azonosulok velük, úgy a szövegeket és rajtuk keresztül szerzőiket is fontos megszeretnem vagy legalább megkedvelnem, valamiképp ráhangolódnom a gondolkodásukra. Hiszen képtelenség értéket kihozni valamiből, amiben semmiféle értéket nem látsz.