Mikor kérj segítséget?

2021.05.01

Ez szerintem egy nagyon fontos kérdés, és tapasztalataim szerint a legtöbb ember megpróbálja saját maga megoldani a gondjait, nehézségeit - több vagy kevesebb sikerrel. De lássuk be: általában inkább utóbbi jön össze.

Miután felmondtam a Győri Nemzeti Színházban, és egy kevesebb mozgással járó munkahelyem lett, szép lassan elkezdtek felkúszni rám a plusz kilók. Majd amikor a dohányzást is abbahagytam, hirtelen felgyorsult a folyamat. 

Nagyon sokáig azzal áltattam magam, hogy nekem nem kell senki, aki megmondja, mit csináljak, majd én lefogyok magamtól. A különböző fogyasztótablettáktól a magamnak kiagyalt étrendekig sok mindent kipróbáltam. De a várt eredmény elmaradt.

Most, közel négy év elteltével, egy nagy mentális és emberi fejlődés után szembejött velem egy fiatal vállalkozó, akinek nagyon tetszettek az eredményei, a szolgáltatása, és egy üzleti program folyamán, amelyen együtt vettünk részt, azzal léptem oda hozzá az egyik szünetben: "Figyelj, segítségre van szükségem, egyedül nem megy. Beszéljünk erről, kérlek!" Odáig jutottunk, hogy hamarosan elkezdjük a közös munkát, és biztos vagyok benne, hogy együtt nagyon látványos eredményeket fogunk elérni.

Tehát én azt tanácsolom: fogadd el, hogy nem baj, ha nem tudod mindenre a megoldást. Hiszen senki sem lehet tökéletes és mindentudó. Arról nem beszélve, hogy rengeteg időt spórolhatsz meg magadnak, ha olyantól kérsz segítséget, aki jártas a témában, legyen szó üzleti, egészségügyi vagy bármilyen más kérdésről. Hiszen csak egyszer élünk: ne vesztegessük olyan problémák boncolgatásával az időnket, amire mások tudják a megoldást.