A mélypontok arra mindenképp jók, hogy
változtatást kényszerítenek ki, ha odafigyelek rájuk, és törekszem megfejteni
őket. Tudom, mi a bajom. Az, hogy gyalázatosan alulfizetett a szakmám, mind az
írói, mind a szerkesztői. Nem érzem, hogy megbecsülnének. Az elmúlt egy hónap
ide-oda publikálásai után átmenetileg kiégtem. Szerkesztőként egy fél éve
meghatároztam a saját áramat, azóta még emeltem is rajta. Ez alá nem megyek, akkor
inkább nem dolgozom, és rendkívül kártékonynak tartom, hogy sok szerkesztő a
mai napig bagóért lejsztol, nem merve kiállni magáért. Nem kizárólag a kiadóvezetők
felelőssége ez, bár nyilván szégyellhetnék magukat, hanem azoké, akik a
munkanélküliségtől rettegve alacsonyan tartják az árakat.
A szerkesztés azonban csak munka, az
írás meg hivatás. Rohadt szemérmesek vagyunk, ha anyagiakról van szó, ha meg
arról, hogy művészként nem csak szerelemből csinálod, amit csinálsz, akkor az
sokakból megütközést vált ki, pedig ez egy munka. Ugyanolyan igazságtalan 15
ezer forintokat fizetni kritikákért meg tárcákért, mint 140-nel szúrni ki egy
pénztáros szemét. Ez gáz. Még gázabb, hogy bizonyos nagy olvasottságú netes
platformok egy kanyit sem fizetnek a szerzőknek. Úgy érzik, megtehetik. Többnyire
jól érzik. Sokáig azért nyeltem le ezt, mert érdekemben állt több emberhez
eljutni.
Mit sokáig: most is ebben vagyok. Meg
kéne írnom egy szöveget, egy sorozat negyedik epizódját, és madárnak érzem
magam, aki néhány megosztásért és egy menő felületért cserébe ingyen adja az
idejét, a munkája színvonalát, a humorát, az energiáit. A kezdetektől tudtam,
hogy ez ingyenmeló lesz, mégis belementem, mert akkor ez szintlépésnek tűnt.
Azt hiszem, gyorsan haladok, és újabb szintlépésekre van szükség. Például arra,
hogy az írói munkáimra is határozzak meg egy alapdíjat, és legyen bármilyen
nagy presztízsű vagy trendi egy lap, ha nem fizet ki, nem dolgozom neki többet.
Ez amúgy tök ijesztő. Mi lesz, ha ezentúl nem közöl majd ez vagy az?
Igazából: semmi. Egyre inkább látom,
hogy a lelki béke és az energiák megfelelő helyre koncentrálása fontosabb, mint
mindenhol trafikálni, mindenhol jelen lenni, mindent elvállalni. Amikor egy
számomra már nem megfelelő ajánlatot visszautasítok, szokott jönni helyette egy
jobb. Semmilyen ezotérszagú magyarázatot nem akarok adni erre, de tényleg így
van.
Remélem, hogy a generációm tagjai már nem fogadnak el
minden körülményt lesunyt fejjel, hanem teszünk azért, hogy a dolgok
változzanak. Tök jó lenne egységesen fellépni a fizetni nem hajlandó lapok ellen, kvázi bojkottálni őket. Hirtelen előkerülne a zsebükből a lóvé. (Most nem az életükért küzdő folyóiratokra gondolok.) Most meg azt csinálom, hogy végre nem halogatom tovább, és
regisztrálok a nagyon szimpatikus Nuuvella felületére. Aztán elmegyek egyet
bringázni, és közben végiggondolom, hogy mi legyen a beígért ingyenszöveggel.
Bringázás közben egész jó megoldások szoktak születni.