- Munka előtt van egy reggeli
bemelegítőrutinom, aminek része a nyaktorna és egy rövid
meditáció is: gép előtt dolgozóknak, azt mondanám, kötelező, ha bármi is
kötelező lenne. (Üzenem magamnak: nem, nem, semmit sem muszáj.) Öt-tíz perc az egész, de nagyon sokat számít. Ha
türelmetlen vagyok, és kihagyom, pár órával később iszom meg a levét.
- Régi találmányom, hogy állva dolgozok,
így kevésbé álmosodom el. Az emberi test nem széken ülésre van kitalálva.
Persze nem is arra, hogy moccanatlanul cövekeljen egy helyben: ezt szúrtam el
régen, akkor rogytam le, amikor már majd beszakadt a hátam. Most figyelek a
változatosságra, ülni is lehet z formában, törökben, felhúzott lábbal,
guggolva. A lényeg a gyakori pózváltás.
- A levelezésemet reggel, még munka
előtt megnézem, írok, válaszolgatok, de innentől nem nyitom meg, mert az újabb
levelekre ismét válaszolni kell, vagy ha ezt nem teszem, egész nap ezen fogok
pörögni.
- Mivel hajlamos vagyok délelőtt eszelősként hajtani,
aztán kinyúlni, ezért előre meghatározott időszakaszokban dolgozom. Például
beállítok negyven percet a telómon, és ha csipog, mentés, majd szünet. Nincs
"csak még ezt a mondatot", "csak még ezt a bekezdést". Ja, és az nem pihenés,
hogy megnyitok a gépemen egy másik akármit, ami foglalkoztat, vagy a közösségi
médiát pörgetem. Régebben azt gondoltam, bocsánatos bűn a Fészre tévedni
pihenés gyanánt. De nem, ez nem ugyanaz, mint az ablakon bámészkodni kifelé. Az
információzuhatag - szétszed. A hírek tartalma - szétszed. Mások sikerei
(kontextusukból kiragadva, anélkül hogy látnám a befektetett munkát) -
szétszednek, elterelik a fókuszt a saját következő lépésemről. A pihenés az,
amikor mentálisan és térben is arrébb megyek. Én vagy edzeni szoktam -
mostanában nem egy nap egyszer, hanem többször, kisebb etapokban, és mindig
nyújtok is -, vagy elvégzem a házi teendőket: teregetek, mosogatok, növényt
ültetek. Meditálni is lehet amúgy egy negyedórát: elég nehéz, mert az a
lényege, hogy nem csinálok SEMMIT.
- Elfogadtam, hogy nem tudok egyszerre
ötféle dologgal foglalkozni. Sokáig hittem, hogy jó módszer "egyik feladattal
kipihenni a másikat". Kicsit olyasmi ez, mint különböző kajákat egyetlen
vájdlingban moslékká keverni, "edd csak meg, úgyis egy helyre megy" tukmálással.
Émelygés, hányinger: még akkor is elmegy tőle a kedvem, ha belekutyulták a
kedvencem. Ja, és vannak dolgok, amikben lehet segítséget kérni másoktól, még
akkor is, ha (mély mártírsóhaj) szívem szerint mindent kézben tartanék, hisz
mindenhez (is) én értek a legjobban.
Ha érdekel a bejegyzés folytatása, itt elolvashatod.