Legyen a szabadúszás tényleg szabad! – 1. rész

2021.05.15

Melófüggő vagyok, ez a helyzet. Van egy hajlamom túltolni a dolgokat, így a tökéletes munka hajszolását is. Ennek általában kiégés a vége, rosszabb esetben észre se veszem, hogy lecsapott a biztosíték. Mióta visszatértem a szabadúszáshoz (egy fél évet töltöttem el egy kiadóban, hogy kicsit megregulázzam magam, például képes legyek hatkor kelni, tízkor magamtól lefordulni a kanapéról), beláttam, hogy szigorú szabályokat kell alkalmaznom, ha szeretnék fókuszált és hatékony maradni. Nagy könnyebbség, hogy van egy házi coachom, aki seggbe rúg, ha elkanászodnék. Magától értetődik, hogy az elkanászodás nálam azt jelenti, hogy képtelen vagyok egy pillanatot is lazítani. Összeszedtem néhány praktikát, ami nekem bevált, hátha más zugperfekcionistáknak is hasznára lehet. 

- Munka előtt van egy reggeli bemelegítőrutinom, aminek része a nyaktorna és egy rövid meditáció is: gép előtt dolgozóknak, azt mondanám, kötelező, ha bármi is kötelező lenne. (Üzenem magamnak: nem, nem, semmit sem muszáj.) Öt-tíz perc az egész, de nagyon sokat számít. Ha türelmetlen vagyok, és kihagyom, pár órával később iszom meg a levét.

- Régi találmányom, hogy állva dolgozok, így kevésbé álmosodom el. Az emberi test nem széken ülésre van kitalálva. Persze nem is arra, hogy moccanatlanul cövekeljen egy helyben: ezt szúrtam el régen, akkor rogytam le, amikor már majd beszakadt a hátam. Most figyelek a változatosságra, ülni is lehet z formában, törökben, felhúzott lábbal, guggolva. A lényeg a gyakori pózváltás.

- A levelezésemet reggel, még munka előtt megnézem, írok, válaszolgatok, de innentől nem nyitom meg, mert az újabb levelekre ismét válaszolni kell, vagy ha ezt nem teszem, egész nap ezen fogok pörögni.

- Mivel hajlamos vagyok délelőtt eszelősként hajtani, aztán kinyúlni, ezért előre meghatározott időszakaszokban dolgozom. Például beállítok negyven percet a telómon, és ha csipog, mentés, majd szünet. Nincs "csak még ezt a mondatot", "csak még ezt a bekezdést". Ja, és az nem pihenés, hogy megnyitok a gépemen egy másik akármit, ami foglalkoztat, vagy a közösségi médiát pörgetem. Régebben azt gondoltam, bocsánatos bűn a Fészre tévedni pihenés gyanánt. De nem, ez nem ugyanaz, mint az ablakon bámészkodni kifelé. Az információzuhatag - szétszed. A hírek tartalma - szétszed. Mások sikerei (kontextusukból kiragadva, anélkül hogy látnám a befektetett munkát) - szétszednek, elterelik a fókuszt a saját következő lépésemről. A pihenés az, amikor mentálisan és térben is arrébb megyek. Én vagy edzeni szoktam - mostanában nem egy nap egyszer, hanem többször, kisebb etapokban, és mindig nyújtok is -, vagy elvégzem a házi teendőket: teregetek, mosogatok, növényt ültetek. Meditálni is lehet amúgy egy negyedórát: elég nehéz, mert az a lényege, hogy nem csinálok SEMMIT.

- Elfogadtam, hogy nem tudok egyszerre ötféle dologgal foglalkozni. Sokáig hittem, hogy jó módszer "egyik feladattal kipihenni a másikat". Kicsit olyasmi ez, mint különböző kajákat egyetlen vájdlingban moslékká keverni, "edd csak meg, úgyis egy helyre megy" tukmálással. Émelygés, hányinger: még akkor is elmegy tőle a kedvem, ha belekutyulták a kedvencem. Ja, és vannak dolgok, amikben lehet segítséget kérni másoktól, még akkor is, ha (mély mártírsóhaj) szívem szerint mindent kézben tartanék, hisz mindenhez (is) én értek a legjobban.

Ha érdekel a bejegyzés folytatása, itt elolvashatod. 

Legújabb blogbejegyzéseink

A verbális bántalmazás mindennapos jelenség: szükséges beszélnünk róla. De vajon lehet-e másképp is, mint kizárólag az áldozattal azonosulva, őt passzív elszenvedőként láttatva? Vagy aki effélét merészel, az "áldozathibáztató", és bizonyára középosztálybeli, fehér férfi, aki eleve hatalmi pozícióba született, és személyes érintettség híján az...

Ez itt a mi családunk. Emberhím és -nőstény meg egy kutya. Énekes és író meg egy ingyenélő (leszokóban lévő) zoknitolvaj. Mindhárman egyformán fontosak vagyunk. Ha pedig egy családban két szereplő közt elakadás van, megborul az egyensúly, és azt mindenki megsínyli.