Késleltetés vs. unalom

2021.01.28

Mihelyt fogadkozni kezdek, hogy ez volt életem utolsó kritikája, vége, leteszem (drámai mozdulattal elhajítom) a lantot (ti. nem bírom idegekkel ezt a bizonytalanságot, hogy gőzöm sincs, mit gondolok egy könyvről), akkor sejthetem, hogy jó nyomon járok. Prekoncepciók lebombázva, indulhat az építkezés. 

Szöllősi Mátyás prózaírói technikáját azért volt nehéz grabancon ragadni, mert a szövegeiben történik ez, történik az, nem értjük, végül is "miről szólnak", pedig nagyon is cselekménycentrikusak. Nyelve nem különösebben markáns, nem az a fajta író, aki élvezettel cupákol a szavakon, szándékosan másra irányítja a figyelmet. Tárgyilagosan közöl mindenféle apró, hol jelentőségtelinek, hol érdektelennek tűnő részletet, húzza az időt. Végül is ebben találtam meg a kritikám vezérfonalát: hogy hol húzódik a határ nyomasztó késleltetés és fókuszvesztett unalom között.

Minderről bővebben is lehet olvasni a friss 168 Órában.