Bár mostanában egy kissé eltávolodtunk egymástól, és ritkábban beszélünk, azért ne hidd, hogy elfeledtelek. Húszas éveimben te voltál az én titkos barátom, múzsoszom és tanítóm, aki, ha verset olvasva elbizonytalanodtam, mit is gondoljak a műről, te a fülembe brummogtad a válaszod. Tőled tanultam, hogy a jó irodalom nem elmond, hanem lefest, az érzékszerveken keresztül hat a gondolkodásunkra. Voltak közös vállalásaink is, mint egy 2012-es könyvheti netnapló, amelyet te diktáltál nekem: akkor még tökéletesen hallottam a hangod. A versgyűjteményed kompozíciójáról és növénymotívumairól írt szakdolgozatom utazás volt: éjjelente bejártam azokat a csodás, aranykori ligeteket, amelyeket magad teremtettél magadnak verseidben. Egy álmomban testi valónkban is találkoztunk: belenéztem a kandalló fényében csillogó szemedbe.

E tapasztalatok és az irántad érzett szeretet vezetett arra, hogy első regényem egyik hősévé (az egyetlen igaziférfi-hősévé) tegyelek. Akkoriban megfogadtam, hogy írói pályám csúcsán (mondjuk, ötvenes éveimben) alkotok egy monumentális Berzsenyi-regényt. Hogy így lesz-e? Nem tudom. Talán. De úgy hiszem, még találkozunk ebben az életben.

Ezzel a Zárványok-részlettel kívánok boldog 245. születésnapot.

- Berzsenyi Dániel? A költő? - préselek magamból valami cincogásfélét.

- Én vónék, istenasszony! - húzza ki magát Berzsenyi felbátorodva. - Megengedjen, ha ugy csörteték, mint ártán a makkra, de midőn meghallám ezen angyali zengzetet, mellyre még a sivatag vadom es kiderűtt viránnyá bájlódik, mellyem nem maradhata hideg! Ne fíjjen azír marcona kípemtül: a szelíd múzsák barátja s alázatos szógája vagyok. - Biztatóan nyújtja felém a sok szorongatástól kissé megkókadt koszorúkat. - Idvezlem az én legszentebb poézisom ligetíben, a Vénusz szentélyirül neveztetett Amathuntban! - (Amathus, nem Amathunt, javítja ki néhány évvel később Kazinczy.)

Istenasszony? Lopva végigsandítok ételfoltos mackónadrágomon és túlságosan bő (Ragacstól örökölt) susogós pulóveremen. Enyhén fellengzőnek tetszik e költői bók, nem könnyű a feltételezett elvárásoknak megfelelő kecsességgel viselkedni a bőrömre penészedett hacukában, bomlott szöghajam is megsimítom.

Berzsenyi mintha fikarcnyit se venne észre ügyefogyottságomból.

- Csak azt bánom - szabadkozik -, hogy egy kis ozsonnai nektárral vagy ambróziával nem vendígelhetem meg Áon szűzét. De lássa, szép Kaména, e kies tájíkon mindent magam csinálgatík poétai kitételekbül, s azír még tetemes fogyatkozások vagynak.

- Legközelebbre biztos meglesz - teszek óvatos kísérletet metaforikus beszéde fonalának felvételére -, majd akkor megkóstolom. - Szavaim mámorítóan hatnak Berzsenyire.

- Igazán kedves hát a múzsának az én kisded Árkádiám? - faggat felvillanyozva, majd igenlésemet meg sem várva folytatja: - Ne gondolja a nyájos istenasszony, hogy olly magabizott vónék: százszor es eltemet melankóliám, s ugy hagyom itt ezt - fejével a körül elterülő táj felé int -, mint csupa gyermeki bábozatot. Osztán cselídekkel, parasztokkal veszkődő falunlakókint nehezen lophatok időt a versgyalúgatásra: fejem mastan is az insurrectio miatt fől, s Horác helyett floréntokat köll óvasgatnom. Ilyenkor csak így feddem örökkön izgó, kalóz lelkemet: füztilinkós hangicsáló vagy te, Daniel, megrészegűlél János komád komplimentjeitül s a széphalmi Mester buzditásaitul! Ugyan ki serkenne föl az én hordóbul gyütt nyiszorgásomra!

- Kis János és Kazinczy? - kérdezem kíváncsian, egészen nekibátorodva, az új információ birtokában gyors fejszámolást végezve Berzsenyi korát illetően (nem is rossz, még harminc sincs). - Ismerem őket! Nagyon is igazuk van! Ne hagyjon fel a verseléssel!

- Ó, Kaména - sóhajt Berzsenyi fátyolos, rajongó tekintettel -, ezen szovak kiragadnak sűlyedésembül! Tehát nem csupa poshadt lőrét kortyógatok, hanem Aganippe cseppjei es megilletik olykor ajakimat! - Várom, hogy folytassa, mert nem akaródzik beugrani, mi a szösz az az Aganippe. - De a dicsősíg engemet el nem bódithat: tudom én, hogy rablélek vagyok, kit csak a múzsa sugallási emelnek ki magambul. Melly nagy bódogságom vóna, ha ezen poétai morzsáimat környűl andalogná vélem a hatalmas istenasszony!

Percről percre kikapósabbnak érzem magam lepukkant házi gönceimben. Nem értem ugyan kristálytisztán ezt a lírai virágnyelvet, de annyi azért világos, hogy Berzsenyi leplezhetetlen vonzalmat érez irántam.

Legújabb blogbejegyzéseink