Tegnap például épp vérig voltam sértve a
világra, amiért nem lábujjhegyen forog, amíg én dolgozom, és amint dühödten anyázva
az előszoba felé rongyoltam megnézni, miért ugat már megint a Karcsi (a dolog
inkább egy üldözéses jelenetre emlékeztetett), akkora robajjal tanyáztam el,
hogy Laci azt hitte, már össze is verekedtünk a kutyával. (De csak a szekrény
lábazata tört szét, és a felkaromat zúztam le.) Neked mi bajod van
tulajdonképpen?, förmedt rám. Ne kend megint a Karcsira, tette hozzá
figyelmeztetőn.
Pislogtam fel a földről, könnybe lábadt
szemmel, amiért megint elkezdtem terrorizálni a szeretteimet, és akkor leesett.
Én már egy ideje nem vagyok jól a szerkesztéssel. Egyetemistaként így kezdtem
pénzt keresni, beletanultam, a magam workoholic, önbántó, mániásan
perfekcionista, idegroncs módján élveztem is. Akkoriban összekevertem a flow-t
az egzaltációval. Huszonéves korom végére kiégtem, és mivel akkor már nyolc éve
kettlebelleztem, kitaláltam, hogy elvégzek egy sportoktatói OKJ-t, és új
szakmába vágok. Meglett a papír, egy nagyon zorkó mélypont után mégis úgy tűnt,
az életemet kell helyretennem, nem a bölcsészkarrieremet félredobni. Adtam még
egy esélyt annak, hogy milyen, ha tényleg élhetővé teszem a komfortzónámat.
Volt benne még három jó év.
Kimondani, hogy nem szeretem (nem pedig,
amint eddig fogalmaztam, "néha unom"), amivel pénzt keresek, felszabadító volt.
A szerkesztés visszahúz az írásban, másra nem igazán jut mellette energiám, és
nagyon-nagyon-nagy áremelésre lenne ahhoz szükség, hogy a befektetett munkával
arányosan kereshessek vele. És nem akarom az egész életem egy laptop előtt
tölteni, ami, dolgozzak bár állva vagy z ülésben, tönkreteszi a testem.
Sosem úgy tekintettem magamra, mint aki
belesodródott egy melóba, hanem mint aki koncepciózusan építgette a karrierjét:
pedig hát ez történt. Író lettem, ez kétségtelen, de nem lettem nő, nem lettem
társ és főképp: nem lettem felnőtt ember, aki felelősséget vállal magáért.
Tudok rajzolni, és van egy sportoktatói
papírom is a fiókban. Mindennap edzek, mert ez tölt fel munka közben, és
Lacinak igaza van: bele kéne vágni, ahelyett hogy a tökéletes testtudatosság
kialakulására várnék. Most lezúzunk a Balatonra, és van egy hetem töltődni és
végiggondolni, hogyan tovább. Ha pedig hazatértünk, mély levegő, és belecsapok
a regényembe is, mert tartozom vele magamnak és, azt hiszem, azoknak is, akikről
szól, és akik nem tudják elmondani, mikben vannak egy-egy átlagos napon, mert
állandó tűzoltás közben nem lehet anekdotázgatni. Hálás vagyok, hogy nálam már
nincs állandó tűzoltás: elérkezett az idő, hogy kitaláljam, mihez szeretnék
kezdeni, amikor épp nem írok. Író vagyok, ez biztos, nő, társ, falkavezér, felnőtt,
gyerek, barát - és mi még? Izgalmas egy trip ez.