Buli vagy felelősség?

2021.04.13

Van-e abban felelősségem, hogy milyen zenékre buliznak nap mint nap, szombatról szombatra a mai rábaközi fiatalok?

Nagyon sokáig abban a hitben ringattam magam, hogy nincs. De tévedtem. El akartam hinni, hogy amikor péntek, szombat, néha vasárnap esténként is zenéltünk az épp aktuális zenekarommal, csak pénzt kerestem. Már ha pénznek lehet nevezni azt, amit akkor ott egy éjszaka alatt összeszedtünk. Fiatalok voltunk, nem érdekelt minket semmi, csak a zene, a pia, na meg persze... a csajok. Imádtam, hogy megismernek, amikor a városban sétálok, vagy amikor betérek egy ruhaboltba, fiatal lányok súgnak össze a hátam mögött: "Hallod, ez nem a storys Laci"?

Kizárólag a buli érdekelt minket, és hogy minél nagyobb közönséget vonzzunk. Csak azt nem vettem észre, mikor kurvultam el, mikor kezdett a név és a bevétel jobban érdekelni a zenénél. Az első zenekarommal még teljesen élőben játszottunk. Igyekeztük a kazettákon (igen, kazettákon) hallgatott dalokat a lehető legjobban visszaadni. Hosszú órákig próbáltunk egy-egy dalt, hogy az a tőlünk telhető legjobban hasonlítson az eredetihez. A következő zenekaromban, a Story együttesben már néha szintetizátor uralta le az élő zenét. Majd a legutolsóban szinte csak egyetlen szintetizátor szólt az egész zenekar helyett. Megvolt a kész zene, elég volt ráénekelni és -játszani. Ez ismerős volt számomra a falunapi operetthaknikból: play gomb indít, majd a szám végén stop. És ez így ment minden szombat este 10-től vasárnap hajnali fél 4-ig, megállás nélkül. És ami a legszebb, az első és utolsó bulizenekarom között eltelt kb. tíz évben a hangzás sokat fejlődött, a játszott dalok viszont vajmi keveset. A fizetés kevesebb lett, de legalábbis ugyanannyi maradt, mint amikor elkezdtem. Ez alatt a tíz év alatt sok mindent láttam onnan fentről. Veszekedéseket és kibéküléseket, verekedéseket, amelyeknek rendőrök vetettek véget, és persze rengeteg önfeledten bulizó embert.

Mindig azt mondtam, hogy én mint kisember semmilyen hatással nem vagyok ezeknek a fiataloknak a mindennapi életére. Elhitettem magamal, hogy nem vagyok több, mint show-elem, akit azért fizetnek, hogy estétől reggelig azt mutassam a színpadon, hogy milyen boldog vagyok, és azt játsszam, amit az emberek akarnak. Mint Leoncavallo Bajazzók című operájában: "Öltsd fel zekédet, / Kend be liszttel a képed! / Pénzt ád a néző, s mulatni jól akar!"

Több ízben is megpróbálkoztam minőségibb zenéket játszani vagy csempészni a műsorba, de általában korán feladtam ezeket a kísérleteket és a teljesen élő zenélés iránti vágyat is.

Most, pár év elteltével visszatekintve erre az időszakomra, látom, hogy nekem is nagy felelősségem van abban, hogy milyen zenéket hallgatnak jelenleg a rábaközi fiatalok, és milyenekre járnak bulizni. Vagy hogy azért full részegek minden szombaton, mert közvetve, amikor én irányt mutathattam volna nekik, nem tettem, hanem saját önös érdekeimet követve törtem az utamat.

Fiúk, ha olvassátok ezt: ti is tudjátok, hogy ez több volt, mint szórakozás, egy jó buli. Minket akkoriban úgy figyeltek a fiatalok, mint holmi celebeket. Igaz, nem voltunk országos ismertségű zenekar, de ott, a mi kis közegünkben, abban a néhány városban és faluban, ahol rendszeresen felléptünk, mi voltunk a kultúra, mi voltunk a példa. De fogalmunk sem volt, milyen példát mutatunk akár a viselkedésünkkel, akár a zenénkkel.

Soha nem néztem le a báli vagy éttermi zenészeket. Tudom jól, mennyire fárasztó végignyomni egy egész éjjelt vagy egy lakodalmat. De mi lenne, ha néha-néha nem innánk meg az utolsó sörünket, vagy olykor egy-egy igényesebb számot is eljátszanánk élőben? Akkor talán megfordulna ez a romló tendencia. Egy nép intelligenciáját, fejlettségét mutatja az is, hogy milyen zenét hallgat, milyen kulturális eseményekre megy el. Addig, amíg "zenélni mindenki tud", ez nem fog változni. Rengetegen vagyunk, akik hosszú éveket töltünk a zenei műveltségünk, zenei technikánk tökéletesítésével. Más meg elmegy egy hangszerboltba, vesz magának egy drága, menő szintit, és pár éjszaka alatt visszaszerzi a hangszere árát, pedig lehet, hogy még egyetlen igazi hangot sem ütött le a billentyűzeten. Ha már játszol, és zenélni akarsz, legalább azt a pár akkordot tanuld meg, amiből ez a fajta zene áll, és játssz élőben. Hidd el, élvezetesebb lesz, mint egész éjjel a play meg a stop gombot nyomkodni.

Tudd, hogy rajtad is áll, merre halad tovább a következő tíz év.

Legújabb blogbejegyzéseink

 

A verbális bántalmazás mindennapos jelenség: szükséges beszélnünk róla. De vajon lehet-e másképp is, mint kizárólag az áldozattal azonosulva, őt passzív elszenvedőként láttatva? Vagy aki effélét merészel, az "áldozathibáztató", és bizonyára középosztálybeli, fehér férfi, aki eleve hatalmi pozícióba született, és személyes érintettség híján az...

Ez itt a mi családunk. Emberhím és -nőstény meg egy kutya. Énekes és író meg egy ingyenélő (leszokóban lévő) zoknitolvaj. Mindhárman egyformán fontosak vagyunk. Ha pedig egy családban két szereplő közt elakadás van, megborul az egyensúly, és azt mindenki megsínyli.